S

zeptember

 

Kicsit korábban ébredtem ma reggel, kihasználom ezeket a lopott, nyugalmas pillanatokat. Üldögélek és egy frissen szőtt pókhálón át nézem az ébredező világot. Merengek.

Haszontalannak tűnő tevékenység, én mégis receptre írnék fel mindenkinek legalább napi 10 olyan percet, amikor a feladatok kikapcsolt üzemmódban békén hagyják az érzéseket, és kalandozni engedik a gondolatokat.

Üldögélek és figyelem a nyugat felől érkező és lassan paplanná dagadó felhőket, a reggeli szellőben alig moccanó faleveleket, a rigók könnyed szökkenéseit a harmatos fűben.

Kellenek ezek a tízpercek, amikor elmélázhatok múlton, jelenen és a nem olyan távoli jövőn. Körülvesznek a gondolatbuborékok, melyek telis tele nyári emlékekkel lassan emelkednek felfelé, hogy teret engedjenek a jelennek.

A jelen az izgalomé, a várakozásé, a kíváncsiságé. Egy kicsi lány iskolás lesz. Minden készen áll ahhoz, hogy ő is elinduljon az úton. Talán csak én nem vagyok felkészülve teljesen. Pedig a füzeteket lelkiismeretesen bekötöttem, a ceruzákat is kifaragtam, minden felszerelés katonás rendben sorakozva várja a bevetést. A kicsi lány mosolyog és én visszamosolygok.

„Minden rendben lesz! Ne izgulj!” – mondom, és így is gondolom. Kár, hogy nekem senki sem mondja. Vagy ha mondja is, nem elégszer, mert ez a fránya, aggódó anyai szív és lélek olyan nagy erőkkel munkálkodik, hogy nem engedi meghallani a bíztatást. Pár éve már túléltem egyszer egy hasonló katasztrófát, és nem is fájt olyan nagyon. Egy kicsit mintha valóban rutinosabb lennék, de ez még nem az igazi. A legváratlanabb pillanatokban összeszorul a gyomrom, időnként a torkomban dobog a szívem, vagy éppen könnyfátyolon át látom a világot. Ahhoz, hogy most is átvészeljem az iskolakezdéssel járó lelki megpróbáltatásokat, kell ez az orvosilag nem igazolt jótékony hatású, rendkívül jóleső mélázós tízperc.

Egy kicsit jobban is érzem magam, és bízom benne, hogy mindketten jól vesszük majd az akadályokat. Nemcsak mi, hanem minden hasonló cipőben járó anyuka, vagy apuka, iskolába induló, csillogó szemű magabiztos vagy éppen halk szavú, félénk kisgyerek. Bízom benne, hogy az eltelt évek nem voltak hiábavalók, hogy amit eddig tanultak, tapasztaltak, láttak és hallottak jó alapul szolgálnak majd.

A felhők lassan teljesen betakarják az égboltot, olyan tanévnyitó illatot hoz a szél. Nem baj, ennek így kell lennie, szeptember van.