Nem vagyok nagy barátságban a számítógéppel.Egy szép borítóval megáldott vonalas füzet és egy toll varázslatosabb nekem, mint a hangosan koppanó billentyűk zaja. Néha még a gondolataimat is elnyomják.De írni kell, így vagy, úgy, muszáj. Mert az esti csendben hangosan koppanó billentyűket csak a gondolatok zajongják túl. Szinte kiáltanak azért, hogy írjam le őket, különben elvesznek a semmiben és helyüket újabb gondolat foszlányok töltik be egy szempillanat alatt. Nem akarnak semmivé válni. Még szép. Ki akar?!
Örök félelem, hogy nem hagyunk magunk után olyan nyomot, ami emlékezetessé tesz minket. Próbálom magamtól elhessegetni ezt az egyre többet foglalkoztató, szintén zajongó gondolatot, és élni a vidám és boldog hétköznapokat, de néha nem megy.
Mert a hétköznapok vidámak, és boldogok. Olyanok, mint én.
Új ez a blogosdi nekem, de majd megszokom :)
