Tavaszi fáradtság

Már hetek óta végtelenül fáradtnak érzem magam. Létezik a tavaszi fáradtság intézménye?

Vagy ez csak valami tudományos magyarázat féle arra, hogy mi lehet az oka annak, hogy   csak ilyen lassan tudunk felébredni a téli álmunkból?

Olyan, mintha a világ összes terhe hirtelen az én vállamat nyomná. Pedig dehogy ..... ha jól emlékszem semmi extra változás nem történt. Nem ment szabadságra a kertészünk, nem mondott fel a bejárónő sem, hogy az ő dolgukat is hirtelen nekem kellene elvégeznem. Nem szokatlan a helyzet, mert eddig sem volt se kertész, se bejárónő, sőt főzni is én szoktam. Szóval a feladatok mennyisége - minősége változatlan és adott, mint eddig. Mégis minden nap valamiféle furcsa álomvilágban leledzem, tejeskávéról, csendes hálószobai félhomályról, lustaságról, ágyban olvasásról álmodozom. Aztán este a gyorsnál is gyorsabban ezer méter mély álomba zuhanok azt remélve, hogy másnapra mindez már csak a múlt, hogy kisimultan és pihenten ébredek, és maximális fordulatszámon működök megint.

De soron következő reggelen minden folytatódik tovább: álmosság, fáradtság, kedvetlenség, álmodozás és az a bizonyos ok nélküli szomorúság. Mindez hatványozottan jelentkezik, ha még a nap sem süt. Olyan mindenki hagyjon békén időszak ez, de közben meg mindenki törődjön is velem időszak egyben. Ez valami női dili?

Különben meg ha tetszik, ha nem, tavasz van, és nem tudom mit önsajnálkozok, mikor minden évben várom a tavaszt. Nem szegi kedvem a nagy tavasz - imádatban még az sem, hogy a család háromnegyede pont a tavaszi szezonban allergiás. Imádom a zöldet, a kéket, az illatokat és fényeket, a langyos szelet, a nyár Ígéretét. Csak ez a fránya tompultság ne lenne, amiről tulajdonképpen tudom, hogy amilyen váratlanul és kéretlenül jött, úgy is fog lelécelni, hogy egy év múlva ismerős, de váratlan vendégként megint kopogtasson az ajtómon. Vagy nem is kopog .... csak simán benyit, bejön és marad, ameddig úri kedve úgy diktálja.

Megint egy dolog, amit nem tudok irányÍtani, csak résztvevője és szemlélője vagyok az eseményeknek, amik aztán gyors feledésbe merülnek és csak annyi emlék marad belőlük, mint amekkora szélvihart egy tarka lepke a szárnyával kavar.