A nő
"a bababolt kirakatát nézegette a langyos tavaszi napsütésben, még nem tudta biztosan, hogy kék lesz-e a nyerő szín, vagy rózsaszín. Még nem is akarta biztosan tudni, mert jó volt egyik nap bájos fürtös kislányt képzelni fodros kis szoknyában, majd másnap ugyanilyen jól esett angyalarcú sötét szemű rosszcsont kisfiút .
Alig ellépett a kirakattól, megfordult és meglátta. Úgy érezte, még a Föld is megállt egy pillanatra a forgásban. Egyből megismerte, nem tévedhetett. Még vakon is megérezte volna, ha közeledik. Nem tudta, hogy lesz-e bátorsága, ereje szembenézni vele. A múlt egy darabkájával, a férfival, akit szó nélkül hagyott el. Tétován körülnézett, de nem igazán tudta mit keres; talán egy kapualjat, ahova beugorhat. Egy hirdetőoszlopot, ami mögé elbújhat, vagy egy zsákot, amit a fejére húzhat. Nem, ő nem olyan nő, aki megfutamodik a feladat elől. Már nem olyan, már nem akar észrevétlen szürke egér maradni, megváltozott. Azóta eltelt tíz hosszú, emlékezetes év, ami megváltoztatta az életét, a gondolkodásmódját, az életszemléletét.
"Lehet, hogy meg sem ismert! Tíz év, szarkalábak, nevetőráncok, plusz
kilók." - sorolta a nő magában a további
menekülési lehetőségeket.
De már elkésett, a férfi is észrevette őt. Egy pillanatra megtorpant, de aztán gyors és határozott lépésekkel közeledett felé."
A férfi
"még rengeteg elintéznivalója maradt, pedig már annyi feladatot végrehajtott a és kipipált a képzeletbeli listáról, amit erre a 4 napra állított össze. Gyakran haza - hazajött meglátogatni idősödő szüleit a kellemes hangulatú kisvárosba, legtöbbször felesége és a gyerekek is elkísérték, de most szüksége volt pár nap nyugalomra. Különben is megígérte a szüleinek, hogy ha vevőt találnak a hétvégi házra, akkor számíthatnak rá, segít nekik, amiben kell. Épp a bankból lépett ki az utcára, a napszemüvegét babrálta, mikor meglátta a bababolt kirakata előtt. Nem tévedett, a hosszú szőke hajú nő, aki kerek tíz éve hagyta faképnél, és akivel azóta sem találkozott. Ilyen nővel még nem hozta össze a sors azelőtt, s aztán amilyen gyorsan összehozta, el is sodorta tőle, ma sem tudja miért. Nem tehetett fel kérdéseket, nem kereshetett válaszokat, mert ez csendes, magába forduló nő nem akarta. Ő pedig tiszteletben tartotta a kérését.
"De azóta tíz év telt el" - korholta magát -"az emberek változnak, ez alól ő sem kivétel. Akkor még csak 25 éves volt, alig látott valamit a világból, senki sem tanította meg érezni, beszélni."
Nagy lendülettel indult el felé, remélve, hogy nem ijeszti meg a hirtelen találkozás, nem fojtja belé a szót és nem készteti megint menekülésre. Már rég megfogadta, hogy ha még egyszer az életben alkalma nyílik rá, hogy beszéljen vele, nem fogja faggatni, nem kérdezgeti, hagynia kell, hogy magától megeredjen a nyelve, mert érezte, hogy egyszer el fog jönni ez a pillanat is. Nem is értette saját magát, miért van szüksége tíz évvel ezelőtt történt fél évnyi kis románcon gondolkodni, hiszen szerető felsége, gyönyörű gyerekei, kerek élete van. Mit számít már, hogy miért történt akkor és ott?
De igenis számít és érdekli, mert emberből van, és a megválaszolatlan kérdések, a ki nem mondott szavak, a meg nem fejtett rejtvények késztetik gondolkodásra.
A nő
"Uramatyám... idejön. Legalább hajt moshattam volna, vagy felvehettem volna valami csinosabb ruhát is ma reggel, de nem tudhattam..... Éreznem kellett volna!" - gondolt végig egy sor felesleges gondolatot, és közben teljesen bizonyos volt benne, hogy ha a zsák a fején lenne, vagy közben agancsa nőtt volna, a férfit az sem tántorítaná el attól, amiért most nagy léptekkel közelít felé. "Magyarázatokért jön, tiszta sor Kérdésekkel fog bombázni, nekem szegezi őket, és azt hiszi képtelen vagyok válaszolni.Hogy nincsenek érzéseim, gondolataim, hogy nem nyílik szóra a szám. Tudtam, hogy ennek egyszer el kell jönnie, ezt ne úszom meg! "
Ahogy teltek az évek, egyre homályosabbak voltak az emlékek, úgy tűnt, sima ügy volt, egy átlagos viszony, ami kurtán - furcsán ért véget. Nagy ügy.... volt már ilyen a világtörténelemben.... vagy mégsem?! Szó nélkül lelépni fél év után mégsem volt szép dolog, ilyet a pasik szoktak csinálni lánykérés előtt. De ez már rég volt. Mintha nem is vele történt volna, hanem egy másik nővel, és ezt a történetet is csak mintha könyvben olvasta volna. Tudta, hogy a válaszok a fejében már régen készen állnak és nem fog félni kimondani őket, ha egyszer arra kerül a sor. Pedig most nagyon úgy néz ki, hogy eljön a pillanat, amikor ki kell mondani őket és nem ülhet rajtuk, mint fedeles ládába zárt szerelmes leveleken. Hát jöjjön, aminek jönnie kell!
folyt. köv.
Meg itt egy kis zene (nem csak a pasi miatt, bár ez a hang megér egy misét ....):
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése